Kenya

A repülőmező keskeny betoncsíkján landolunk. Tényleg csak egy mező a semmi közepén, a Manda Duty Free pedig leginkább egy csűrhöz hasonlít. Szorgos kezek rakják csomagjainkat a talicskára hajazó kicsi kocsikra, s egy down már repít is Shelába. Nagyjából nyolc órát késett Nairobiban a csatlakozás, a fáradtságtól alig állunk a lábunkon. Mégis a Kijani Hotel kristályvizű medencéjénél jóval csábítóbb a tenger, a kókuszdióban felszolgált „welcome drink” elszürcsölése után down-kirándulásra megyünk. A mangrovemocsarak között sikló hajóról csodáljuk a partot, a naplemente varázsos színeit.

Nem egészen egy óra alatt több évszázadnyi utat teszünk meg, a pár kilométernyire lévő Lamu város ezernyi szűk sikátorában rég elfelejtett forogni az idő kereke. Történelme a 16. századba nyúlik, amikor az arab gyarmatosítók kereskedelmi állomást hoztak létre az Indiai-óceánban lakó földdarabon. A nagy kelet-afrikai versengésben eleinte jelentéktelen szerepet játszott, mígnem a 19. század elején vívott tengeri ütközetben kiütötte a ringből a nagy riválist, a Patta Szultanátust. Kikötőjéből elefántcsonttal, rabszolgákkal megrakott hajók áramlottak, a szigetállam mesés vagyonra tett szert. Virágzását a rabszolgaság 1873-as eltörlése törte derékba, előbb a Brit Protektorátusba olvadt bele, majd 1963-ban a független Kenya részévé vált. Neve jó tíz évvel később röppent a köztudatba, amikor a világcsavargó hippik toleráns légköre, és nem utolsó sorban olcsó marihuána készletei miatt kezdték látogatni.
A középkori falak közé szorított Lamu városnak nincsenek eget rengető műemlékegyüttesei, az egész egy ékszerdoboz. Erődjét Patta szultánja a 18. század végén építtette, napjainkban fotókon a környék növény-, és állatvilágát mutatják be benne. A kiállítás nem túlzottan érdekfeszítő, viszont a kőcsipkés falakról pompás kilátás nyílik az egymásra támaszkodó házakra, melyek mindegyike külön tanulmányt érdemel. Masszív falaikat koralltömbökből húzták föl, a míves homlokzatokat pazar ablak-, és ajtótokok, bonyolult mintázatú zsaluk díszítik. A világtól teljesen elzárt otthonokba csodálatosan faragott, cirkalmas arab írással rótt Korán idézetekkel díszített kapu vezet. A tradicionális szuahéli házak a muzulmán társadalmat felosztó merev szabályok szerint épültek: külön lakész a férfiaknak, külön a nőknek, kivétel nélkül minden ház rendelkezik visszhangszobával. Ebben fogadták úgy a hölgyek a vendégeket, hogy közben ők maguk láthatatlanok maradtak. A lakosság az utolsó szálig mohamedán. A férfiak manapság is földig érő köntöst, fejükön kerek sipkát viselnek, a gyengébb nem képviselői a szemen kívül mindent befedő purdahban suhannak. Ilyet látni máshol is, de muszlim kategóriában ilyen barátságos emberekkel még sehol nem találkoztam. Szélesen mosolyognak a férfiak, a nők a fátyol alól lehelik: „Jambo”. A szívélyes köszöntés szinte soha nem marad el.
Lamu városában bőven akad mecset, bár annyira belesimulnak az összképbe, hogy egy-két kivétellel nehéz felismerni őket. Autó viszont nincs, az egész szigeten egyetlen darab sem. Közlekedni a vízen hajóval, a szárazföldön, szamárháton lehet. A szuahéli mondás szerint: „ha nincs szamarad, szamár vagy magad”, és tényleg, szamara az mindenkinek van. Cementet, téglát, zöldséget cipelnek, némelyikük úgy föl van málházva, hogy nézni is rossz. Igaz, ettől még nem könnyebb a hátukon a teher, de legalább megbecsülik őket. Tanúsítja ezt a „Csacsi-menhely” nevű intézmény, ahol ingyenes orvosi ellátást kapnak, valamint az évente megrendezett szépségversenyen kiosztott, gazdáik által állítólag igen nagyra becsült Szamár-díj. A másik közlekedési eszközből sincs hiány, a part mentén fából ácsolt vitorlások (down) százai horgonyoznak. Színesebbnél színesebbek, rozogábbnál rozogábbak, ám ito nélkül egyik sem létezhet. A fából faragott, többnyire vörös csillagot és félholdat ábrázoló „szemnek” a feladata, hogy „meglássa” a víz alatt leselkedő veszélyeket. Na meg hogy átitassa a hajót a bűvös varázslattal (mint Fatima keze), és akár az ellenség átkától is megóvja a legénységet.

Lamu sziget második legnagyobb települése Shela a szépséges Shela Beach kezdetén fekszik. Csak méretben marad le Lamu mögött, az ősi szuahéli falun semmi nyomot nem hagytak a múló évszázadok. Keskeny utcái között nyugalom, béke és csend honol. Már ha leszámítjuk a szamarak éktelen ordítását és a magnós müezzin imára szólító rikácsolását, mely a hajnal csöndjét felveri.
Bevett szokásunkká válik, hogy vacsoránkat a vízparti Stop Over nevű étteremben költjük el. Bájos hely, némi kellemetlenséget a tulajdonos kilenc macskája jelent. Napközben a lépcsőn heverésznek, ám ha áldozat tűnik fel a láthatáron, igen elevenné válnak. Egyik este, beleunván a macskaetetésbe, magányos sétára indulok. Sötét lepel borul rám, a csillagdíszbe öltözött égboltról mosolygó kerek Holdon kívül semmi nem fényeskedik. A falu összes lakója, emberek és szamarak egyaránt, Shela utcáin gyülekezik. Mindenki mindenkit ismer, az egész egy nagy család. Arról, hogy honnan értesültek róla, ki vagyok, fogalmam nincsen, de egyöntetűen biztosítanak róla, hogy el vagyok veszve. Mert az étterem, ahol a férjem vár rám, az ellenkező irányban van.

Az Indiai-óceán partján fekvő Watamuba kisgéppel, egy óra alatt röppenünk. Sudár pálmafák, a hónál fehérebb homok, a vízparti hotel minden luxussal felszerelt. Kitűnőek az ételek, a személyzet készséges, nappal röplabdameccsel, homokvárépítéssel, esténként show műsorral dobják föl a hangulatot. Minden hiába. Már a második napon kiderül, hogy a pihenésnek e nyugalmas formáját nem nekünk találták ki. Kész szerencse, hogy a környéken akad látnivaló. Egyik délután például „bozóttúrára”, egy apró falucskába megyünk. A programot Joseph szervezi, ő a szálloda fizetett mókamestere. Akrobatamutatványokat mutat be a parton, gyöngyöt fűz, táncot provokál. Nem akarván megszegni ígéretemet, a róla készült fotókat e-mailben itthonról elküldöm neki. Hamarjában érkezik a válasz: momentán nincs munkája, nem lenne baj, ha némi pénzt is juttatnék számára.
A 15 kilométerre lévő Malindi fontos kereskedelmi központként a 15. században élte fénykorát. Letűnt mára a régi dicsőség, a hagyományos szuahéli házak modern betonépületekre, szállodákra, éttermekre cserélődtek. Leghíresebb, bár nem túl látványos nevezetesség Vasco De Gama oszlopa, melyet a portugál világjáró navigációs célból egy sziklaszirt tetején emeltetett. A portugál templomot is ő építtette, állítólag legénysége két tagját itt temették el. A közeli Gede romvárosa a kenyai partvidék legjelentősebb történelmi emléke, a dús erdő mélyén házak, paloták, mecsetek hatalmas együttese lakozik. Misztikumát az adja, hogy semmilyen írott emlék nem maradt fenn róla. Nincs magyarázata, hogy a 16. században miért ürült ki, s nőtte be a dzsungel. A Dátum-sír falára vésett évszám tanúsága szerint a 13. század végén Gede már létezett, és élénk kereskedelmet folytatott. Az ásatások során előkerült Ming-korabeli kínai porcelánok, perzsa agyagedények nem csak e tényt, hanem az egykori szuahéli elit kifinomult ízlését is bizonyítják. Ráadásul vízöblítéses vécével is rendelkeztek, amit Kenya mai lakosságának zöme nemigen mondhat el magáról.

Mombasa, a legnagyobb kelet-afrikai kikötő, véres történelmét a Kelet-Afrika feletti uralomért évszázadokon át vívott küzdelemnek köszönheti. Az arab fennhatóság alatt a kereskedelem háborítatlanul virágzott, mígnem Vasco de Gama 1505-ben behajózott, és az általa vezetett armada porig rombolta a várost. Hamar újjáépült, ám húsz évvel később, ugyancsak a portugálok porig égették, majd birtoklásáért Omán szultánjaival évszázadokon át viaskodtak. A város legjelesebb műemlékét, a monumentális Jézus-erődöt az szünet nélkül tartó, öldöklő tusák hívták életre. A portugálok 1593-ban húzták föl, és 1875-ig nem kevesebbszer, mint kilencszer cserélt gazdát. Különleges, sokszínű alaprajza neves itáliai tervező leleményességét dicséri, a számos bástya, ki-, és beszögellés, a cikkcakkban futó nyugati fal nem pusztán esztétikai célt, az erőd bevehetetlenségét szolgálta. A rafinált formának köszönhetően ugyanis ostrom esetén a bástyákról a fal minden szakaszát kereszttűz alá lehetett venni. Fénykorában szinte önálló város volt, manapság békés célt szolgál. Turisták hadai keringenek az árnyas fákkal szegélyezett főtéren, másszák meg a bástyákat, és vigyorognak a Mazrui terem falára az unatkozó katonák által pingált pajzán jeleneteken.
Mombasa, az erőddel szemben nyíló óvárosán is markáns nyomot hagyott a nagy jövés-menés. Portugálok, olaszok, arabok, angolok hagytak hátra kultúrájukból néhány ecsetvonásnyit. A szűk, kanyargós utcákat fehér tornyú mecsetek, régi szuahéli házak, gazdagon díszített faportálok, dúsan faragott balkonok tarkítják, a girbe-gurba sikátorokban egész nap zajlik az élet. Tuk-tuk pöfög, kordé nyikorog, száradni terített ruha lengedez, csordogál a szennyvíz, lábasban rotyog a nyílt utcán az étel. A vendégek a földön kuporogva fogyasztják el, a gazdasszony a tányért ronggyal mossa el. Némi változást a turizmus fellendülése is eszközölt a városképen. Szinte az összes jó állapotban megmaradt szuahéli házat szuvenírbolttá, étteremmé alakították, a népviseletet öltött maszájokat, kikujukat, utcai kötéltáncosokat pár fillérét fényképezem le. Minden afrikai város szíve-lelke a piac, és Mombasának jó nagy jutott belőle. Halmokban áll a gyümölcs, a zöldség, a színes forgatagban a mobiltelefon tartozéktól a sült tárógyökéren át minden elképzelhető árucikk megtalálható. Az apró bódékban ezerféle fűszert kínálnak, a felhajtók által ideterelt turistáknak elképesztő áron. Alkudni lehet, sőt mi több, kötelező. Honfitársaink nagy számban járhattak errefelé, ugyanis a „fűszerbizniszben” utazók mindegyike tökéletes magyarsággal mondja, hogy „mogyoró”. És miközben az anyanyelvünkön kimondott szónak örvendezünk, megpróbálják tízszeres áron ránk sózni a kéretlenül becsomagolt árut. Velünk azonban ezúttal nem kötnek üzletet. Üres kézzel battyogunk el a szállodáig, amelyhez hasonlót még életemben nem láttam. A recepciót sűrű ráccsal védik, a recepciós kis lyukon keresztül kémlel. Ezen nyújtjuk át a pénz, és kapjuk a kezünkbe a kulcsot. Kezdek kicsit izgulni, hogy mi lesz akkor Nairobiban, ha a hozzá képest békés mombasai belvárosban is szükség van ilyenre.

Vissza

Nairobi

Nairobi

Nakuru-tó

Nakuru-tó

Maszáj falu

Maszáj falu

Masai Mara Nemzeti Park

Masai Mara Nemzeti Park

Lamu sziget

Lamu sziget

Malindi, Watamu

Malindi, Watamu

Mombasa

Mombasa