Seychelle-szigetek

A Seychelle-szigetek Kelet-Afrika partjaitól 1600 kilométernyire az Indiai-óceánban lakoznak. A 155 gránit-, és korallszigetből, több tucat korallszirtből álló csoport a Földkerekség legnagyobb korallokból épült szigetvilága, és minden bizonnyal a leggyönyörűbb is. 154 négyzetkilométernyi területével Mahé a legnagyobb sziget. Itt él a lakosság 90%-a, itt székel a fő-, egyben az ország egyetlen városa, és nem utolsó sorban mi is itt lakunk.
Karnyújtásnyira a parttól buja növények és gránittömbök között bújik meg a Chez Batista Hotel néhány építménye. A minden kényelemmel felszerelt lakokat hivatalosan luxusbungalóknak hívják, s az elnevezésnek minden szempontból meg is felelnek. De a panoráma, ami a teraszról elénk tárul, az mindent felülmúl, az öböl igézően gyönyörű. A valószínűtlenül azúrkék óceán fehéren habzó, lustán fodrozódó hullámai szikrázó korallhomokot nyaldosnak, csillogóan zöld kókuszpálmák gyűrűjéből fantasztikus alakú, természet faragta gránitsziklák emelkednek. Reggelente halászok osztályozzák a parton a friss fogást, a színpompás halak a hotel éttermébe kerülnek, mely állítólag az egész szigeten a legjobb a tenger gyümölcsei kategóriában. Ki is tesz magáért a szakács, a méltán híres kreol konyha tényleg kiváló. Zöldséggel, gyümölccsel, különféle szószokkal bolondított cápa, barrakuda, egyéb tengeri herkentyű kerül a tányérunkra. A pompás kulináris élményt rafinált koktélok teszik teljessé, ezeket szürcsölve bámuljuk esténként a varázsos naplementét. A Tűzlabda komótosan vonul a horizont aljába. Még egy utolsó aranyfény nyalábot bocsát a világra, majd vörös izzást maga mögött hagyva eltűnik a hatalmas vízgyűrűben. Aztán eljön az új nap, és mi, ha már jó sok pénzért egész hétre kibéreltünk egy kisautót, nyakunkba vesszük a szigetet.

A kelet-afrikai és arab kereskedők valószínűleg ismerték az akkor még lakatlan földdarabokat, az első hivatalos partraszállás a portugál felfedező Vasco de Gama nevéhez kötődik. Lazare Picault kapitány 1742-ben egy francia expedíció élén érkezett. Két puskalövést követően elkiáltotta magát „Éljen a király”, s hihetetlen, de övé volt a sziget. Az angolok a napóleoni háborúk idején vetettek szemet rá, s az akkori kormányzó gyáva ember volt, de volt sütnivalója: lecserélte a zászlót, és szívesen fogadta őket. Legalább tizenkétszer játszotta el ezt, és mire a britek észrevették, már késő volt, mindenki franciául beszélt. 1814-ben a szigetcsoport brit fennhatóság alá került, nem sokkal később a rabszolgaságot is eltörölték, ekkor a franciák végleg elvonultak. Nyelvükön túl emlékül szokásaikat, vallásukat hagyták. Na és persze az elnevezést. Az ország ugyanis Vicompte des Séychellesnek, XV. Lajos pénzügyminiszterének a nevét viseli.

Victoria, a világ legkisebb fővárosa barátságos és annyira pirinyó, hogy egy óra alatt az egészet be lehet járni. Legfőbb nevezetesség a Viktória óratorony, itteni nevén Lorloz, az egykor Londonban álló hű másolata. Van még néhány virágdíszbe öltöztetett gyarmati épület, egy darab anglikán, egy darab katolikus, és egy darab hindu templom, pár érdektelen múzeum. Közel sem turistalátványosság, ám számunkra a legfontosabb építmény az ország egyetlen élelmiszer áruháza, napi betevő vörösborunk megvásárlása végett minden egyes napon felkeressük. A hotelben csillagászati összeget kérnek, a falusi szatócsboltok választéka pedig olyan döbbenetesen szegélyes, hogy az alapvető élelmiszerek (és alkohol) vásárlása is nehézségbe ütközik. Victoria piacáról ugyanez nem mondható el, elképesztő gyümölcs-, és fűszervarázst tár elénk. A banánt, mangót, papayát, ananászt megismerem, azonban vannak olyan különlegességek, amiket életemben nem láttam, nemhogy kóstolgattam volna. Szerencsénkre mellénk szegődik egy kisgyerek, aki elkalauzol a formák és zamatok különleges világában. Az új ízeken túl is szervek új tapasztalatot, mégpedig hogy az afrikai piac penetráns bűz és döngő légyrajok nélkül is lehet egzotikus.
Macskaugrásnyira a várostól hathektárnyi területen a Nemzeti Botanikus Kert terpeszkedik. Tetszetős rendszerbe gyűjtötték a különböző fajokat, a haszonnövények mellett dísz-, és parfümnövény szekciót is kialakítottak, és nem kevesebb, mint ötvenféle pálmafaj díszeleg. Ismerősként üdvözlöm a Seychelle-szigetek óriásteknőseit, melyek a világon a legnagyobb példányok, kicsit is magára adó szálloda vagy étterem nem létezhet nélkülük. Nagy becsben tartják őket, még fantáziadús nevük is van, ezt cikornyás betűkkel rótt tábla hirdeti. A „mieink” nevére már nem emlékszem, de a hangjukat, soha el nem feledem. Már érkezésünk napján furcsa, eddig azt hittem, mással össze nem téveszthető hangok csapták meg a fülemet. Másnap is folyamatosan jöttek a hangok, de egyelőre hallgattam. Szégyelltem kicsit magam, mikor a napok múltával feltett kérdésemre: „hogy lehet ezt ennyi ideig bírni?”, jött a válsz: „csak a teknősök beszélgetnek.” Hát ennyit a Seychelle-szigetek háziállatairól.
Victoriától mindössze öt kilométerre Mahe legnépszerűbb partszakasza, a Beau Vallon nyújtózik. Három kilométeres karéjával a legnagyobb az egész szigeten, nyugodt, kristálytiszta vize káprázatos, és környékéről a pompás gránitujjak sem hiányoznak. Mégis a sziget strandjainak jó része ezerszer romantikusabb. Parányi öblök hókristály fövenye fölé pálmafák hajolnak, pontosan olyan ferdén, mint a leggiccsesebb képeslapokon. Máshol rátalálunk a sziget vad oldalára. Eszméletlen látvány, amint magányos gránitsziklák sötét tömbjei szaggatják darabokra a támadó haragos kéket.

Praslin nagyságát tekintve a második a sorban, de útikönyvünk minden eddiginél csodásabb élménnyel kecsegtet. Húsz perc alatt röppeni le a hatalmas távot az Air Seychelles szigetközi járata, fél óra múlva már félhomályos pálmaerdő megdöbbentő csöndjében ballagunk szemrevételezni Isten legerotikusabb formájú teremtményeit.
A Coco de Mer sehol máshol, egyedül a Vallée de Mai Természetvédelmi területen (Május-völgy) terem meg. Szabályos női csípőt formáznak a női pálmák óriási, 25 kilóra is megnövő diói, a pálmafiúk kicsiny sárga virágai egy vaskos, hosszúra nőtt barna vesszőn virítanak. Teljes joggal érdemli ki a lánydió a „szerelemgyümölcs” titulust, lereszelt héját a régi időkben szerelmi bájitalként árusították. Úgy tartják, a tengeri kókuszpálmák viharos éjjeleken esnek szerelembe, ám ennek gyümölcse igen lassan érik be. Már az is hat hónapig tart, amíg a földre lehullott lánydióról leválik a héja, hogy helyt adjon az éledező csirának. Nem kevesebb, mint 25 évet kell várnia annak, aki látni akarja a fa első gyümölcsét, a növény csak 100 éves korára cseperedik fel. Nem 25 évünk, jóformán ennyi percünk sincs, eszeveszetten rohanunk. Elsőként a világ legszebbikeként nyilvántartott strandjára (Anse Lazio), óra múltával a hajóállomásra.

A karnyújtásnyira lévő La Digue tizenöt négyzetkilométerével az ország harmadik legnagyobb szigete. Néhány ház, templom, iskola, és a turisták pálmatetős bungalói állnak a kis kikötőben. No meg pár ökrösszekér, a turisták szállítása végett. Nem csak a feeling kedvéért, a helyiek is ezzel közlekednek, a természet békéjét itt nem háborgatja kipufogógáz.
Két kilométert baktat velünk lassan az árnyas úton a két ökör, a nemzeti parkok egyikébe megyünk. Állati erő hajtja a korpamalmot, ökörhajtásos járgány által működtetett olajütőből csepeg a kókuszolaj. Az ősi hajóépítő üzemből, a kókusz-, és vanília feldolgozóból arra következtetünk, hogy itt rendezték be a helyi ipari parkot. Leghíresebb mégis a koloniális villa, ahol a valaha nagy népszerűségre szert tett erotikus Emanuelle-sorazat epizódjait forgatták. Manapság is jönnek kamerával felszerelkezett hivatásosok, állítólag a legtöbb film és álomfotó a zsebkendőnyi földdarab partjairól készül. Hogy miért? Mert selymesebb a föveny, áttetszőbb a víz, hihetetlenebb formájúak az óriási gránitkavicsok, mint bárhol máshol.

Vissza

Mahe

Mahé

Praslin

Praslin

La Digue

La Digue